Ugrás a cikkhez
Reklám

A fertőző agyhártyagyulladásban szerdán meghalt 18 éves gimnazista fiú egyik osztálytársa is kórházba került, de kiderült, hogy a rosszullétét csak egy hétköznapi téli vírusos fertőzés okozta. Egy másik fiatalt viszont az intenzíven ápolnak agyhártyagyulladás miatt.

Fertőző agyhártyagyulladás gyanújával került a Szent László Kórházba egy budapesti gimnazista. A fiú annak a 18 éves diáknak az osztálytársa, aki szerdán C típusú fertőző agyhártyagyulladásban halt meg. Végül kiderült, hogy a rosszullétet nem agyhártyagyulladás, hanem egy téli vírusos megbetegedés okozta.

Prinz Géza, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főorvosa az Origónak azt mondta, a fiút csütörtökön vették fel a kórházba, de a vizsgálatokból kiderült, hogy a betegségét nem az agyhártyagyulladás kórokozója okozza, és ki sem mutatható a baktérium a torkában. Rosszullétét egy vírusfertőzés okozta, de kezelőorvosa szerint mostanra teljesen jó általános állapotban van, csupán torokfertőtlenítőt kap. Hétfőn hazamehet, eddig is csak azért tartották benn, hogy a vizsgálatok eredményei elkészüljenek.

Egy másik fiút az intenzíven ápolnak

A főorvos hozzátette, a szerdán meghalt fiú ismeretségi köréből senki mást nem ápolnak a kórházban. Kedden viszont egy húszéves, Pest megyei fiú került a Szent Lászlóba, nála a laborvizsgálatok fertőző agyhártyagyulladást állapítottak meg. Állapota súlyos, ezért az intenzív osztályon kezelik. Prinz Géza kijelentette, ennek az esetnek nincs köze a gimnáziumi fertőzéshez.

Időről időre felbukkan a fertőzés

„Minden haláleset hatalmas tragédia, de sajnos nem egyedi esetekről van szó” – fogalmazott Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke, aki egyben a szerdán meghalt fiú két osztálytársának a háziorvosa. Mint mondta, a gennyes agyhártyagyulladás sosem jelentkezik elszigetelten, kisebb-nagyobb területen időről időre fertőzést okoz.

Ahol felüti a fejét a fertőző agyhártyagyulladás, ott biztosan vannak még hordozók. Egy részük tünetmentes, de a torokflórájukban pár napig megtalálható kórokozó miatt fertőznek, ezért is veszélyes a betegség.

A fertőző agyhártyagyulladás két, B és C törzse miatt a szakember szerint évente mintegy 40 gyerek kerül kórházba. Egy részük meghal, egy része súlyos, maradandó károsodással éli túli a betegséget, a tökéletesen gyógyult esetek aránya nagyon alacsony.

Sokba került a teljes védelem

Mindkét baktériumtörzs ellen van oltóanyag, ám hatalmas az árkülönbség a Meningococcus C és a Meningococcus B védőoltás között. A C törzs teljes áron 7-8 ezer forintba kerül, a kiemelt támogatás révén viszont a csecsemők 2700-2800 forintért megkaphatják. A vakcinából összesen hármat kell beadni.

A B típus nem támogatott, 27 ezer forintba kerül, és négy darabot kell belőle beadni, vagyis több mint 100 ezer forintba kerül. Pedig a fertőzés kockázata ugyanakkora mindkét törzs esetében, a betegség is ugyanolyan tünetekkel és lefolyással járhat.

Póta György szerint a C törzs elleni átoltottság kétéves kor alatt 60-70 százalék lehet az országban, mivel nyolc-kilenc éve viszonylag széles körben oltanak ellene. Igaz, a kisebb településeken valószínűleg sokkal rosszabb ez az arány.

További probléma, hogy a csecsemőkori oltások nem védenek a második, tinédzserkori fertőzéstől, ezért meg kell ismételni az oltást, de erre csak kevesen figyelnek. Azoknak a tizenéveseknek is érdemes beoltatniuk magukat, akik csecsemőként nem kaptak oltást, mert később is kialakul a védelem.

Korábban írtuk: Újabb diák került kórházba fertőző agyhártyagyulladás tüneteivel

Gennyes agyhártyagyulladás tüneteivel egy újabb diák került kórházba arról az évfolyamról, ahol az a fiú tanult, aki belehalt a betegségbe.

Mint ismeretes, C típusú fertőző agyhártyagyulladásban meghalt szerdán egy budapesti gimnazista. A Szeretlekmagyarorszag.hu úgy tudja, hasonló tünetekkel azóta kórházba került az egyik évfolyamtársa is.

A fiút a Szent László Kórházban kezelik.

(Origó nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából