Ugrás a cikkhez
Reklám

A Jobbik feljelentést tett a legfőbb ügyésznél, és teljes körű vizsgálatot követel a Mengyi Rolanddal összefüggő ügyben.

Állítások szerint Mengyi Rolandot 5 millió forint kenőpénz átvétele közben tetten érhették volna a NAV nyomozói, azonban valaki "felülről" megakadályozta ezt - mondta Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.

Szerinte ez legalább olyan súlyos cselekedet, mint maga az ügy, és szeretnék tudni, hogy ki avatkozott be.

A jobbikos politikus hozzátette, hogy Tállai András kinevezése óta ellenezték, hogy a NAV-ot - amelynek függetlenül kellene végeznie a munkáját - egy pártfunkcionárius irányítsa.

Lukács Attila, a Jobbik mezőkövesdi elnöke arról beszélt, hogy Tállai Andrást kétszer is említik a Voldemort-ügyben, egyrészt a lehallgatási jegyzőkönyvben, másrészt a gyanúsítottak utalnak rá, hogy ő lehet a felelőse az elmaradt tettenérésnek.

Kitért arra is, értékelése szerint az uniós források megszerzését nem tudta volna egy ember intézni, ahhoz kiforrott rendszerre volt szükség.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából