Na, most már kezd betelni a pohár attól, hogy bizonyos „nemzetinek” hazudott politikusok a létezésük igazolása érdekében, állandó nyilatkozatkényszertől szenvedve becsületes hazafiakat feketítenek. A KDNP-s (papíron létező FIDESZ-kitaláció párt) Semjén szerint akkor lesznek ősszel utcai zavargások, ha a kormány kiküldi provokátorait. Engem még külön név szerint is megemlít, mint akinek az elfogása tervszerűen lett időzítve tavaly március 15-én. Hát ide figyelj Sem(mirekellő)jén Zsolt! Elmondom utoljára, amit már 100-szor elmondtam, hogy a ti összeesküvés-elméletekkel teli agyatok is megértse.

Csak azért kaptak tavaly el „akkor és ott”, mert én „akkor és oda” mentem. Nem játszottunk össze és rendeztük meg közösen a rendőrökkel az egészet, és nem is követtek napok óta és időzítették a dolgot, hanem egyszerűen én hibáztam. És azért tudódott ki egyből a dolog, mert voltak szemtanúk, és azok egyből elkezdték terjeszteni a tömegben. Érted? Fél évig ügyes voltam, de aznap hibáztam. Ha nem megyek oda, és nem hibázok, nem kapnak el, de ott akartam aznap lenni az eseményeken. Ennyi. Nem kell őket túlértékelni! Bár tudom, hogy nehéz megérteni ezt azoknak, akiknek a hazáért való cselekedet a parlamenti szófosásból, költségtérítésfelvételből meg karosszékben való fantáziálásból áll.

Az utcai összecsapásokig – és nem zavargásokig, azok legfeljebb a ti fejeitekben vannak – pontosan azért fajultak a dolgok, mert vannak akik a hazánk végleges felszámolását meg az ennek kapcsán folyó álellenzéki semmittevést egyszer s mindenkorra megunták. Vagy az ezekben résztvevők szerintetek provokátorok? Rajtam túlmenően mondjuk Toroczkai Laci, akit tíz és fél millióra perel a rendőrség, a lakótelepen szomszédjában lakó primitív REBISZ-es rendszeresen kóstolgatja, és örül, ha az újszülött gyerekének és feleségének a havi minimális szükségleteit elő tudja teremteni? Vagy Tomcat, aki két hónapot rohadt a börtönben, és most terroristát akarnak belőle csinálni a terroristák? Vagy a kuruc.info munkatársai, akik végre kimondják – rólatok is – az igazat? És mindazok a fiatalok és idősebbek, akik saját szabadságukat, egzisztenciájukat kockáztatva helyettetek szálltak szembe a hatalommal, akik csak azért nem tudtak győzni, mert ti csúfosan elárultátok őket, akik helyettetek lettek összeverve, lecsukva, meghurcolva. Ti semmirevaló, tutyi-mutyi, gyáva alakok! Vagy féltékeny vagy, mert nem vagy benne biztos, hogy ha téged csuknának be, vajon lennének-e, akik érted ki mernek állni? Hát ebben nem is lehetsz biztos, de ezt csak magadnak köszönheted!

Jobban tennétek Ti „nagy ellenzékiek”, ha a legújabb évfordulós agybuggyanásaitok terjesztése helyett inkább beállnátok a Für Lajos által megkezdett sorba, és önvizsgálatot tartanátok az elmúlt 17 év kapcsán!

Budaházy György