A 2005-ben emelt - kőtömbből és a deportálásra emlékeztető, bronz használati tárgyakból, ruhadarabokból álló - zalaegerszegi holokauszt-emlékművet ismét megrongálták - sajnálkozik a Zaol, de a fém alkotóelemek elvitelét érdemesebb lopásnak nevezni.

A kompozíció néhány fém alkotóelemét már több alkalommal lefűrészelték a tolvajok, a hét végén ismét eltűnt néhány eleme. A megyei lapot Preisz József, a zsidó hitközség elöljárója értesítette, aki feljelentést is tett.



Preisz József a hiányzó bronztárgy helyét mutatja (Fotó: Pezzetta Umberto)

A rendőrség szóvivője pedig az alábbiakról tájékoztatott: „február 28-án 16 óra 30 perckor a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra érkezett bejelentés, hogy Zalaegerszegen, a Göcseji úton lévő "Zsidó emlékművet" ismeretlen elkövető megrongálta, letörte a réz gyertyatartót (menóra) a márványoszlopról és eltulajdonította azt. A lopással 200 ezer forint kárt okozott. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kisebb értékre, vallási tisztelet tárgyára elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt ismeretlen elkövető ellen indított eljárást."

(Zaol nyomán)