Ugrás a cikkhez
Reklám

December 19-én a zagyvarékasi művelődési ház színháztermében került megrendezésre a Magyar Önvédelmi Mozgalom évzáró rendezvénye.

A zártkörű eseményre a mozgalom tagjai, családtagjai mellett a térség meghatározó nemzeti értékek mentén tevékenykedő politikusai vehettek részt.




A rendezvényt Szuróczki József, a MÖM Szolnok megyei vezetője, az est házigazdája nyitotta meg. Ezt követően egy rövidfilm került levetítésre, amely a szervezet éves tevékenységébe nyújtott betekintést a megjelenteknek.

Majd sorrendben dr. Lukács László országgyűlési képviselő, Tián József nyugalmazott honvédezredes, Zábráczki László, végül Baráth Zsolt elemezte ki szimpatizánsi szemmel a mozgalom egész éves társadalmi szerepvállalását.

A politikusok elsősorban a mozgalom tagjainak azt az önzetlen és fáradságot nem ismerő tevékenységét emelték ki, amely mentén aktív szerepet tudtak vállalni a lakossági védelmi feladatok ellátásában, a határvédők háttértámogatásában és a karitatív segítségnyújtásban is.

Dr. Lukács László példaértékűnek nevezte a mozgalom egy év alatt történt dinamikus és célirányos építkezését, fejlődését.

Csernai István, a MÖM Pest megyei vezetője beszédében kihangsúlyozta, hogy a mozgalom tagjai, amennyiben az elkövetkezendő évben is hitelesen akarják képviselni a szervezetet és a társadalom felé közvetített értékrendet, akkor a hierarchikus rend és belső szervezeti fegyelem kell, hogy legyen az egyik legfontosabb irányelv.




László Attila MÖM országos vezető megköszönte a tagság éves munkáját és az elkövetkezendő évben a mozgalom hálózatát az ország minden megyéjére szeretné kiterjeszteni. Ennek következtében az eddigieknél még hatékonyabban tudják majd képviselni a magyar emberek érdekeit. Mint elmondta, 2016-ban várhatóan még nagyobb szükség lesz a hazafias önvédelmi közösségekre.

Dr. Bakucz Gabriella, a Szebb Jövőért Alapítvány képviselője elismerését fejezte a MÖM tagjainak a határvédelmi és karitatív feladatok önzetlen és lelkiismeretes ellátásáért.

Az elhangzott beszédeket követően a Békés megyei Gróf Tisza István Dalárda adta elő hazafias dalcsokrait.

Majd a közös vacsora és a miskolci bajtársak meglepetéstortájának elfogyasztása után a Békéscsabáról érkező Vida Rock Band Roll zenekar lépet fel.

2016-ban is megyünk tovább a kitaposott úton, töretlen hittel, rendületlenül!

(MÖM-hírszolgálat nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából