A közelmúltban egy nagyon ritka, de annál szebb filmhez sikerült hozzájutnom. 1941-ben készült. Egy parasztfiúból lett egyetemi tanárról szól, akiért diákjai rajonganak. Kiváló órái mellett igyekszik erős nemzeti öntudatra is nevelni a tanulóit.

Ennek ellenére egy mindenféle értékrendtől mentes elbutított család elkényeztetett lányának udvarol. Természetesen hamar rádöbben, hogy ez a nő nem hozzávaló és inkább úgymond a saját fajtájából választ feleséget.

Munkájában is adódnak nehézségek, mivel kérlelhetetlen hazafisága miatt a tanári karban és diákjai között is van, aki szélsőségesnek tartja és megpróbálja elbuktatni. (Ez ismerős: Úgy tűnik, van, ami sohasem változik)

A film a Trianoni katasztrófával is foglalkozik. Kiderül, hogy Kovács egy felvidéki színmagyar faluból származik, melyet az 1920-as békediktátum elszakított Magyarországtól, de az I. Bécsi döntés értelmében visszakerült ismét. A falu lakói pedig nagyon boldogok, hogy ismét magyarok lehetnek.

Az alaptörténetet egyébként a később ifjúsági regényeiről ismertté vált Fekete István írta.

A film erős nemzeti elkötelezettsége miatt természetesen propagandamunkának lett minősítve, ezért valószínűleg televízióban nemigen fogjuk látni. Viszont feltettem a youtube-ra (a film 10 részben van fenn) mert olyan gondolatok hangzanak el benne, melyeket minél több embernek kell meghallania és megszívlelnie.

Ajánlom minden magyar embernek, bárhol éljen a világban

Magyar1920