Négy helyettese lesz az országos rendőrfőkapitánynak: egy bűnügyi, egy rendészeti, egy gazdasági, illetve a Köztársasági Őrezred parancsnoka - jelentette be Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
A miniszter a határőrség és rendőrség integrációjának részleteiről szólva elmondta: a bűnügyi és rendészeti főkapitány-helyettesek alárendeltségben, a szolgálati ágak önálló főosztályként tagozódnak be központi szinten. Felhívta a figyelmet arra: a két szervezet integrációja nem feltétele a schengeni csatlakozásnak, de úgy ítélték meg, hogy az összevonásuk hatékonyabban tud megfelelni a csatlakozásból fakadó új kihívásoknak.
(MTI)