Forgács Gábor volt a védő
Jogerősen megszüntette szabálysértés hiányában a Pesti Központi Kerületi Bíróság a dr. Forgács Gábor ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány együttmûködő partnere által védett Novák Előd és két társa ellen garázdaság miatt folyt szabálysértési eljárásokat 2007. július 3-án tartott tárgyalásokon.

A bíróság megállapította, hogy a rendőrségi feljelentésben foglaltakkal ellentétben Novák Előd és társai semmilyen kihívóan közösségellenes magatartást nem tanúsítottak akkor, amikor egy tálca "Húsvéti ajándék" feliratú tojással megjelentek 2007. április 4-én a a Magyar Kommunista Munkáspártnak a Szabadság téren, a szovjet önkényuralmi emlékmûnél a "felszabadulás" alkalmával tartott rendezvénye közelében. A magányosan álldogáló Novákba nemsokára belekötött néhány "elvtárs", segítséget kért a rendőröktől, de megrökönyödésére azok nem az őt lökdőső személyekkel szemben léptek fel, hanem őt fogták el, megszorongatva nyakát. Emiatti felháborodásának adott hangott a másik két, később szintén elfogott személy.

Novák Előd, a Magyar Mérce havilap főszerkesztője hivatalból kapott meghívót a rendezvényre, azzal, hogy feltétlenül számítanak a megjelenésre. Elmondta, és ezt a tárgyaláson megtekintett négy különböző videofelvétel is alátámasztotta, hogy semmilyen közösségellenes magatartást nem tanúsított, a rendezvényt nem zavarta meg, őt a helyszín elhagyására nem szólították fel, így semmilyen jogellenes magatartás a terhére nem róható. A tojásokkal való nyilvános megjelenés pedig egyértelmûen a rendezvényen részt vevőkkel egyet nem értés félreérthetetlen jele volt. Fel sem merült, hogy a tojások eldobásra kerüljenek, bár az - ebben a jogi álláspontok ugyan különbözőek - a vélemény-nyilvánítás jogállami demokráciákban elfogadott, markáns formája, amelyre az állampolgárok jellemzően jogosultak, és a politikai közszereplők az effajta vélemény-nyilvánítást tûrni kötelesek. A tojások köztudottam sérülés okozására nem alkalmasak. Nemrégiben éppen ugyanezen hivatkozással szüntették meg Tomcat-el szemben 2007. március 15-én a Demszky beszéd ideje alatti tojásdobálással összefüggésben garázdaság vétsége miatt indult büntetőeljárást is.

Az eljárás során később meghallgatott rendőrségi tanúk nem emlékeztek már vissza az eseményekre, fel sem ismerték az érintetteket, bár őket csak Novák Előd két társa ügyében hallgatta meg a bíróság, Novák Előd ügyében idézett tanúk nem jelentek meg a tárgyaláson.
Mindezek alapján, mivel nem merült fel arra sem adat, hogy az eljárás alá vont személyek elkövettek volna a rendőrség elbírálási hatáskörébe tartozó szabálysértést, így az ügy végképp lezárult. Megnyílt viszont a lehetőség arra, hogy az előállítás és a jogtalan őrizetbevétel miatt az érintettek kártérítést kérjenek bíróság előtt. Emlékezetes, hogy 2006. október 23-án délelőtt a belvárosban Novák Elődöt rendőrkordon közelében történő doboláson "tetten érték", elfogták, majd előállították és szabálysértési őrizetbe helyezték. Csaknem három napos fogvatartást követően elsőfokon 96 ezer forint pénzbírsággal sújtották rendzavarás miatt, de a Fővárosi Bíróság szabálysértés hiányában megszüntette vele szemben az eljárást, emiatt Novák Előd a kártérítési pert már megindította, követelését most már a tojásos ügy miatti igénnyel is kiegészítheti.

Budapest, 2007. július 5.

Nemzeti Jogvédő Alapítvány

www.nemzetijogvedo.hu



A felmentett jobbikosok strucctojással (Elszaszer T. Csörsz, Novák és Bana Tibor)

Kapcsolódó cikkünk:
Videók: Nem dobált tojást, mégis elhurcolták Novák Elődöt