A tanárok és a zsaruk is tüntetnek ma Budapesten. A Pedagógusok Szakszervezete a tervek szerint az MTA székházánál demonstrál délután, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége pedig fáklyás felvonulást tart este. Utóbbiakat a nemzeti ellenállásban résztvevők üldözésében élenjáró nemzetbiztonságiak is elkísérik.
A Pedagógusok Szakszervezete a pedagógusok napja alkalmából tüntet délután öt órától „a közoktatást sújtó, a szakmai szempontokat semmibe vevő reformlépések miatt”. Helyszín MTA székháza előtti parkoló, ahová legalább 800 embert várnak - mondta korábban Jurcsó Istvánné, a szakszervezet budapesti titkára.
A rendőrök, katonák, tűzoltók, vámosok, börtönőrök, határőrök, polgári védelmisek és nemzetbiztonságiak - azaz a kormány egyenruhás csetnikjei, az igazi csőcselék - idén éves szinten legalább 8 százalékos bérkiegészítést, jövőre pedig legalább az inflációval megegyező bérfejlesztést akarnak, és szeretnék elérni a túlmunkák évek óta húzódó kifizetését is, ezért tüntetnek pénteken. Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke korábban azt mondta: több ezer embert vár a demonstrációra, az előzetes jelzések szerint az ország minden tájáról érkeznek majd rendvédelmi dolgozók.
Igazság szerint nem érdemlik meg a lakosság szolidaritását. Vízágyúkkal, lovasrohammal, kardlapozással és gumilövedékekkel kéne szétkergetni az egész bandát. A nemzetbiztonságiak kamu alapítványokon keresztüli konzervcsempészéssel egészítik ki amúgy sem szerény jövedelmüket, szabadidejükben meg számítógépeket foglalnak le törvényellenes házkutatások során a nemzeti ellenállásban részt vevő fiataloktól. A zsaruk pedig sz@rnak a bűnöző cigányhordákra, helyette csajokat szopatnak a pesti éjszakában és saját zsebre bírságolják a gyorshajtókat.
Kurvaország abszurd állapotát híven tükrözi maga a tény, hogy ezek a bérgyilkos csetnikek tüntethetnek. Ha lenne Magyarországon igazság, akkor fülüket-farkukat behúzva lapítanának, mert amit a magyar nép ellen, az őket eltartó adófizetők ellen megtettek - csak az elmúlt fél évet nézve, az egy főre jutó rendőri erőszak rekordokat döntöget - nem jogosítja fel őket arra, hogy újabb összegeket csaljanak ki a zsebünkből!
Akik kíváncsiak a minket szétverő, szemkilövésben élenjáró barmokra, vagy aki csak igazi csőcseléket akar látni, az sétáljon ki este kilenc óra tájékán az Alkotmány és a Bajcsy-Zsilinszky utca sarkára. Fényképezőgépet vigyünk magunkkal és örökítsük meg minél több fakabátnak az arcát.
Amikor elindulunk majd rendet teremteni, jó ha van kéznél egy fényképes adatbázis!
Ceterum censeo: Szabadságot Tomcatnek!
Kuruc.info - Florian Geyer