Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen két F-15-ös amerikai vadászgép péntek délelőtt. A Budapest Airport Rt. szóvivője az InfoRádióban azt mondta, hogy "nem rendkívüli eseményről van szó".
Két amerikai F15-ös vadászgép hajtott végre kényszerleszállást délelőtt Ferihegyen - mondta a Budapest Airport szóvivője.
Szollár Domokos az InfoRádióban közölte: a körülményeket nem ismerik, és egyelőre azt sem tudják, hogy miért volt szükség a kényszerleszállásra.
Az InfoRádió úgy tudja: az egyik gép hajtóműve hibásodott meg.
A Budapest Airport szóvivője közölte: nem tudja, mit kerestek a magyar légtérben a gépek, hozzátéve: a kényszerleszállás azt jelenti, hogy megszakítja valaki az eredeti útvonalát.
"Itt is ez történhetett, hogy valahonnan valahová mentek és Magyarország légterében valamilyen oknál fogva úgy döntöttek, hogy leszállnak a repülőtéren. Az okot én nem ismerem" - jelentette ki Szollár Domokos.
A Budapest Airport szóvivője szerint "nem rendkívüli eseményről van szó, ez egy nemzetközi repülőtér, sőt NATO repülőtér is, úgyhogy a katonai jelenlét igazán megszokott".
"A gépek megfelelő kezekben vannak a repülőtéren" - hangsúlyozta Szollár Domokos, aki további részleteket nem kívánt elárulni.