A bolíviai elnök elleni összeesküvésben való részvétellel vádolt, magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Előd szerdai bírósági meghallgatásán sérelmezte, hogy négy évvel ezelőtti letartóztatásakor alapvető jogait sértették meg a bolíviai hatóságok.

A vádlott ügyvédje, Sergio Rivera szerint védence a tárgyaláson megismételte, hogy letartóztatása után a biztonsági erők kínozták, és sérelmezte, hogy nem kapott tolmácsot, amikor az első ügyészségi meghallgatása zajlott.

Emellett azt is kifogásolta, hogy letartóztatása után törvénytelenül, bírósági döntés nélkül hét napon át tartották fogva, miközben a bolíviai törvények szerint legfeljebb 24 órát maradhatott volna rendőri fogdában.

(MTI)