Dunaszekcsőnél és Mohácsnál még napokig intenzív árvízi védekezésre lesz szükség, mert a Duna lassan csak apad. Dunaszekcsőn csaknem száz ember védi az árvízveszélyben érintett utcákat, figyelik a védműveket, szükség szerint erősítik a gátakat. Mohácson tovább nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága. A mohácsi és dunaszekcsői kompok nem járnak, a folyó ezen szakaszán tilos hajózni.

Az időjárás segíthet

Vasárnap a többórás napsütés mellett eleinte csak nyugaton, majd északon is megnövekszik a gomolyfelhőzet és záporok, zivatarok alakulnak ki. Délután 29, 33, este 21 26 fokra számíthatunk.

Bátánál átvágják a nyári gátat

Báta határában 11 órakor átvágják a régi vasúti töltés nyomvonalán húzódó nyári gátat - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs. A beavatkozással a belterületi részekről gyorsabban kivezethető a víz, fölgyorsítva az apadást. Az önkormányzat által löszből épített ideiglenes belterületi védmű kezd átázni, ezért van szükség a gát átvágására, ami Báta mellett a gemenci vadállomány védelmét is szolgálja.

Még zárva az 55-ös

Továbbra sem lehet közlekedni az 55-ös számú főúton Baja és Bátaszék között. Az út megnyitásának egyik feltétele, hogy a gemenci erdőben élő vadállomány a vízszint jelentős csökkenésével visszavonuljon az ártérre. Tolna megyében az 55-ös főút egy szakasza jelenleg is víz alatt áll. A védelmi bizottság közleménye szerint Bács-Kiskun megyében az érintett Duna-szakaszokon még mindig rendkívüli árvízvédelmi készültség van érvényben.

Megkezdődött a helyreállítás a fővárosban

Budapesten már megkezdődtek az árvíz utáni helyreállítási munkák, és a személyszállító nagyhajók is közlekedhetnek a Duna budapesti szakaszán. Befejezte működését a Főváros Védelmi Bizottsága, és létrejön a Helyreállítási és Újjáépítési Operatív Törzs. Ennek feladata lesz egyebek mellett a védművek bontása, a fertőtlenítés és a szúnyogirtás. A Margitsziget egy része várhatóan szerdától látogatható az Árpád híd felől. A Nánási utat és a Királyok útját egyelőre még nem nyitják meg a forgalom előtt.

Marad a korlátozás a 11-esen

Szombattól ismét közlekednek az autóbuszok a 11-es főúton Visegrád és Budapest között, illetve a Szentendrei-szigeten a váci révig. Az árvízzel összefüggő utómunkálatok miatt továbbra is érvényben van a 11-es főút hétvégi lezárása Szentendre és Visegrád között. Reggel nyolctól este nyolc óráig az érintett szakaszra csak azok hajthatnak be, akik lakcímkártyájukkal tudják igazolni, hogy a főút mentén élnek.

(MTI)