Még az idén újabb, több százmilliárd forintos megszorítást fogadhat el a kormány, mivel másképp a gazdasági visszaesés miatt nem lesz képes tartani a tervezett költségvetési hiányt - véli a Jobbik. Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján felszólította a kormányt, hogy az államadósság szolgai módon történő fizetése és az egyre durvább megszorítások helyett kezdje meg a magyar államadósság újratárgyalását.

Volner János hangsúlyozta: a Jobbik elutasítja, hogy a kormány az államadósság újratárgyalása helyett emelkedő hozamszintek mellett, dollárkötvény-kibocsátással, nem pedig forintban refinanszírozza a magyar államadósságot. A kormány ilyen módon maga is devizahitelt vesz fel, jelentős árfolyamkockázatot vállal, miközben ugyanezért hibáztatja a saját polgárait - mondta a jobbikos politikus.

Úgy fogalmazott: újra emelkedő pályára állt a magyar államadósság, nő a hosszú lejáratú állampapírok hozamszintje és hároméves mélyponton van a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál a munkahelyek száma, ráadásul annak ellenére nőtt a kormányváltás óta 2300 milliárd forinttal az államadósság, hogy időközben "eltűnt 2700 milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári vagyon is".

A Jobbik felszólítja a Fideszt, hogy "ne a kormányzati kommunikációban törekedjen újabb aláírásgyűjtő akciókkal sikerre, hanem a gazdaságban produkáljon érdemi eredményeket" - mondta Volner János.

(MTI)