Képünk megfelelő módon szemléltető<br>illusztráció
Hazánk a korlátlan lehetőségek országa egyeseknek: a zsidó szállodától repülőtérig mindent épít, megtömi fajtestvéreivel, az alja munkára alkalmazott gójokat pedig éhbérért dolgoztatja, s ha ezt szóvá teszi valaki, zeng a világsajtó az antiszemitázástól. Most épp azért vagyunk antiszemiták, mert a zsidó nem fizet a büdös magyar által elvégzett munkáért, és így szegény nem tud teljes lelki nyugalommal sétálgatni kereskedelmi központjában.

Az építtető Piramis TSM Kft. illetékese első alkalommal nyilatkozott meg a mindenki számára kényelmetlen ügyben. Bár az építkezés minden érintettjével eltérő időben beszélgettünk, tényfeltáró riportunkban az érthetőség kedvéért minden egyes felvetésre azonnal reagálnak a „megszólíttatottak”.

— Másra már nem tudok gondolni, csak arra, hogy akik a beruházót támadják, azért teszik, mert az izraeli — véli Shlomi Shlomovitz, a Casaro Hungary menedzsment igazgatója. Véleménye szerint már nem csupán gazdasági háttere van annak, hogy a Piramis Center kereskedelmi és szolgáltató központ építkezése leállt. Az építtető Piramis TSM Kft-t is képviselő üzletember burkolt antiszemitizmusről beszélt a bonyoldalmas ügy kapcsán, amikor a minap a szerkesztőségünkben járt.

Mint arról már többször írtunk, az egyik budapesti székhelyű alvállalkozó, a Kör-Út 2006 Kft. ügyvetője március elején lezáratta az építési területet, mert szerinte a főkivitelező Piramis TSM Kft. nem fizet az elvégzett munkáért.

— Itt vannak a számlakivonatok — mutatja Shlomi Shlomovitz az iratokat —, ebből tisztán kitűnik, hogy három tételben átutaltunk 180 millió forintot a Kör-Útnak. Mi a teljesítmény után fizetünk, s ezt meg is tettük. Azt, hogy a Kör-Út nem rendezi ebből az összegből az ő al-, alvállalkozóit, az legyen az ő gondja.
— Noha a szerződésben mindkét fél titkosítást kötött ki, s ezt most megszegte a másik oldal, ezek után nyugodtan tarthatunk egy kis számtanórát — reagált a Piramis TSM felvetésére Földesy Imre, a Kör-Út 2006 Kft. tulajdonosa. — Három tételt valóban megkaptunk, azokat is rendre késve, az utolsót január 31-i határidővel. Ezek azonban a tavaly december 22-ig elvégzett munkák költségei. Azóta azonban éjjel-nappal dolgoztunk a területen, s ennek a járandóságát, az anyagok, a szállítás, a munka költségeit, a mintegy százmillió forintot nem kaptuk meg ezidáig. A felmérési naplóban hivatalosan, tételesen mindent feltüntettünk, de mindez, úgy tűnik, nem hatja meg az építtető céget — utal Földesy úr arra, hogy szerinte a Piramis TSM nem rendezte Kft-je felé a tartozásokat.

Időközben a Kör-Út befejezte a rá vonatkozó munkálatokat. Januárban először, majd egy pótmunkát követően februárban másodszor is kisérletet tett arra, hogy az építési naplót hivatalosan átadja az építkezés folytatása miatt a Piramis TSM-nek, ez azonban mindannyiszor meghiúsult, mert az utóbbi Kft. illetékesei nem jelentek meg a helyínen. Földesy Imre a rongálások elkerülése okán lezáratta, miközben saját biztonsági embereivel védette az építkezési területet. Ezt követően a kunhegyesi építési hivatal, mint eljáró hatóság eltérést tapasztalt az építési terv és a valós munkálatok között — a kétszintes épület helyett immáron egyszintest kívánna építtetni a beruházó.


Antiszemitizmus lenne a botrány mögött?

Shlomi Shlomovitz szerkesztőségünkben kifejtette, véleménye szerint antiszemitizmus lehet a bonyodalmak mögött. Kérdésünkre, hogy ki, vagy kik támadják ezzel, pontos választ nem tudott adni. Azt viszont elmondta, hogy az erre vonatkozó meggyőződését már hivatalosan is jelezte a magyarországi izraeli nagykövetségen. Rámutatott: a nemzetközi bíróságig is elmegy igazáért. Mint mondta, ha kell, évtizedekig egy üres betontenger fog állni a Kossuth Lajos úton, ami nem cél, de a városnak, számos helyi lakosnak, környékbeli beszállítónak és építési vállalkozónak igen kellemetlen lesz.
Ezért, illetve addig, amíg a módosított terveket be nem nyújtják a hivatalhoz, az eljáró hatóság leállíttatta az építkezést. Ezt a közigazgatási hivatal építésfelügyelője jegyzőkönyvbe is vette.

— Szerintünk nem Kunhegyes, hanem Törökszentmiklós van a leállíttatás mögött — szögezi le Shlomi Shlomovitz. — Úgy vélem, miklósi városvezetői utasítás követ az eljáró hatóság. Törökszentmiklós önkormányzata ugyanis nem tudja betartani azt a megállapodást, ami 2005 végén köttetett — mutat be egy újabb dokumentumot a menedzsment igazgató. Az írás szerint a már felépült Piramis Centerben mintegy 400 négyzetméternyi épületrészt a város bérbe vesz havonta legalább hét euróért négyzetméterenként és legalább tíz évre. Shlomovitz szerint e kötelesség alól akar kibújni a miklósi önkormányzat. A tervmódosításról pedig annyit mondott, hogy azt már három hete benyújtották Kunhegyesre.

— Törökszentmiklósnak nincs befolyása Kunhegyesre, nem utasíthat bennünket — hangsúlyozta Barta Jenő, a kunhegyesi építési hivatal vezetője. Önálló jogkörrel rendelkezünk. Bennünket jelöltek ki, mivel a miklósi, az összeférhetetlenség okán nem lehet eljáró hatóság. Másrészt, kaptunk ugyan egy szakszerűtlen tervlapot, ám a hivatalos, kilenc másolatból álló kérelmet még nem juttatta el hozzánk a Piramis TSM.
— Nem szerződésben, hanem csupán szándéknyilatkozatban fogalmaztuk azt meg, hogy bérbe vennénk területet az épületben — beszél a történésekről dr. Varga Imre törökszentmiklósi jegyző, aki a beruházás elejétől követi hivatalból a fejleményeket. — A Shlomovitz úr által lobogtatott levélből kiemelt mondat második nagyon fontos része, szó szerint: „...bérbe fogja venni a vevőtől (Piramis TSM)”, amennyiben az ebből a célból kiírt közbeszerzési pályázaton a vevő ajánlata bizonyul a legkedvezőbbnek. Nos, mi csak szerkezetkész épületre írhatnánk ki a bérlet miatt közbeszerzési eljárást.

Egyelőre azonban nincsen épület, így a közbeszerzési eljárást sem írhatjuk ki. Nem hátrálunk meg mi semmitől, csupán betartjuk a magyarországi törvényeket. Ráadásul az emeleten béreltünk volna helyiségeket, de emelet állítólag nem is épül.

A tervtől való eltérés pedig nem csak az építési hatóságot döbbentette meg, hanem számunkra is problémás, hiszen a környező épületeket figyelembe véve a belvároskép nem engedhet meg ekkora méretű földszintes építményt. Higyje el, mi minden kompromisszumra hajlandóak vagyunk, amely elősegíti a beruházás folytatását és befejezését, de kizárólag a jogszabályok adta lehetőségek mentén — hangoztatja a jegyző.
— Mi azt vállaltuk, hogy a birtokba adástól számított öt éven belül építjük be az építési engedélynek megfelelően, azaz emeletesre az ingatlant — kerül elő egy újabb szándéknyilatkozat Shlomi Shlomovitztól. — Az is benne áll, ha ezt nem teljesítjük, akkor 22,5 millió forint kötbért vagyunk kötelesek fizetni — mutatja a 2/2-es pontban foglaltakat. — Mindez azt jelzi, hogy tisztességesek a szándékaink — mondja az igazgató.

(Szóljon.hu)