A Jobbik számára ebben az évben a borsodi belháború adta a legnehezebb és legtanulságosabb leckét. Aki egy kicsit is gondolkodik, és nem csak a felszíni események észlelésére képes, sejtheti, hogy nem véletlenül Borsodban történtek ezek a dolgok. Valakiknek a szándéka az volt, és az ma is, hogy a Jobbikot fő bázisán roppantsák meg, hogy a gerincét törjék el. De ebben az írásban most nem a történteket akarom boncolgatni, hiszen azt már számtalanszor megtettük, és ahány ember, annyi nézőpontból értelmezte, értékelte az eseményeket. A célom ezért nem az, hogy ismét a múlton merengjünk, mivel történész vagyok – és nem csupán végzettségem, de alkatom szerint is –, ezt úgyis megteszem folyamatosan. A jövő felé szeretnék tekinteni, mondhatni, ajtót szeretnék nyitni a jövőnek. Egy szebb jövőnek. Borsodban is.

Ahhoz, hogy ezt megtegyük, először el kell mondanunk, kiknek is szól ez az üzenet. Minden mostani és egykori jobbikosnak szánom válogatás nélkül. A válogatást ugyanis elvégzi majd mindenki maga. Lesz, aki érti és érzi, és lesz, aki nem. Lesz, aki örül, és lesz, aki majd átkozódik. De hogy ki mit érez, azt már nem nekem kell eldöntenem. Én a Jobbik útját mutathatom, elnökként ez a dolgom, de hogy ki lép azon, ki máson, arról mindenkinek magának kell határoznia. Az üzenetem viszont nem szól sem Szegedi Csanádnak, sem Endrésik Zsoltnak. Ők ugyanis már nem tagjai ennek a közösségnek. És bármennyire is egymás ellenségeiként tűntek fel az elmúlt időszakban, több dolog köti össze őket, mint azt én vagy bárki más valaha is hitte volna.

A borsodiaknak ma nem Szegedi Csanád és Endrésik Zsolt között kell választaniuk, mert mindkettő rossz választás. Mennyire furcsa dramaturg a sors, hogy ez a két ellenséges ember végül ugyanott kötött ki: az esküszegésnél! És persze lehet legyinteni a jobbikos esküre, de ha ezt tesszük, akkor mindennek vége. Akit a Szent Koronára tett eskü nem kötelez, akkor azt már semmi sem kötelezi. Annak már semmi se szent. Ez a két ember pedig ezt az esküt szegte meg. Lehet tehát merengeni, hogy kinek miben volt igaza, de az a helyzet, hogy így egyiknek sem volt semmiben. Az egyikük „saulforduláson” esett át, kifordult önmagából, és most zsidóbb akar lenni a zsidónál, a másik pedig – nemzeti elkötelezettségét hangoztatva tovább, de – életét a Jobbik elleni bosszúra tette fel, akár a szélsőliberális és cionista irányultságú HVG-vel való kooperáció segítségével is. Mindkettő a tevékenységével ugyanannak a körnek szerez örömöt és megelégedést. A kettőben tehát nem csupán az esküszegés, de az is közös, hogy a Jobbiknak, a jobbikosoknak, egykori bajtársaiknak akarnak ártani. Az előzővel magyarságukat, a másodikkal korábbi pártjukat köpik szembe. Velük tehát nincs dolgunk, keresztény magyarként csupán annyit kívánhatunk: leljék meg lelki békéjüket! Az egyik hagyjon fel a zsidósága melletti székely gyökereinek megszégyenítésével, a másik pedig inkább építsen valamit, ha tud, de ha nem, legalább ne romboljon!

A borsodiak konok, makacs, de egyenes emberek. Többet érdemelnek a fentieknél. Ismerem őket, hiszen számtalanszor találkoztam velük. Mások, mint a hevesiek, mások, mint a szabolcsiak, a jászságiak vagy a hajdúságiak, pedig azoktól alig néhány kilométer választja el őket. Nem rosszabbak, nem jobbak, de mások. Többen kérdezik, mi lesz most velük? Én azonban tudom, hogy nem kell félteni őket. Borsod talpra fog állni, és a borsodi Jobbik is talpra fog állni. És igen, tudom, hogy voltak olyanok, akiknek dörgött az ég, akiknek a feje felett zajlott az esküszegők harca, pedig ők csak dolgozni, építkezni szerettek volna. A nyugalmukat és munkájukat tette tönkre akaratukon és önhibájukon kívül mindaz, ami történt. Ők a valódi áldozatok. És tudom, hogy most sokan az elpártoltak közül kajánul kérdezik: na, nem kellene bocsánatot kérni? Kérdezik, de nem az áldozatokért, hanem mert már öröm nekik, ha egy jobbikos szenved és bizonytalan. Kérdezik, mert magukból indulnak ki. Kérdezik, mert nem ismernek. A válaszom ugyanis ez: de, igen, bocsánatot kell kérni.

Bocsánatot kell kérni minden ártatlan és jó szándékú borsoditól, és ezt itt és most meg is teszem. Sajnálom, hogy ezt a méltatlanságot el kellett szenvedniük. Sajnálom, hogy a párt elnökeként nem tudtam megkímélni őket két esküszegű vezetőjük egyéni, személyes indítékoktól vezérelt harcától. Sajnálom és bocsánatot kérek. Teszem ezt, mert én megtehetem, hiszen a lelkiismeretem tiszta. Mindig a borsodi Jobbik érdeke vezérelt, akkor is, amikor kiálltam Szegedi Csanád mellett, és akkor is, amikor eltávolításáról döntöttem; akkor is, amikor segítettem Endrésik Zsolt munkáját megyei elnökként, és akkor is, amikor kizártam a frakcióból. Hogy jól vagy rosszul döntöttem ezekben a pillanatokban, azt majd megítéli a jövő és a Jóisten, de egyben biztos vagyok: árulást nem én követtem el.

Ami nem öl meg, az megerősít – szoktuk mondani. Igaz mondás. Üzenem ezért a borsodiaknak: életben vagyunk!

Vona Gábor

A Jobbik elnökének írása a friss Barikádban jelent meg. A lap megvásárlásával - melyhez egyes híresztelésekkel ellentétben Zsegedi Chanádnak már semmi köze - a nemzeti sajtót támogatja.