Ami Magyarországon az 1945-ös budavári kitörés évfordulója, a Becsület Napja, az Bulgáriában a Lukov-menet. Hriszto Nyikolov Lukov bolgár altábornagy, politikus és hadügyminiszter volt, a Bolgár Nemzeti Légiók Nacionalista Szövetségének vezetője. Lukovot 1943-ban a bolgár partizán mozgalom két tagja, Violeta Yakova és Ivan Burudzsiev meggyilkolta. Ahogy Magyarországon a Becsület Napját, úgy Bulgáriában a Lukov-menetet sem nézi jó szemmel a hatalom, viszont mindkét rendezvény Európa-szerte vont hazafiakat, ezúttal németek aktivisták is részt vettek a meneten, erről számolt be a Die Heimat.

- A hagyományos Lukov-menetre Szófiában (Bulgária) került sor 2024. február 17-én. A felvonuláson 15 éve németországi aktivisták, köztük egy dortmundi csoport is részt vesz. A felvonulást eredetileg a bolgár hatóságok betiltották. Válaszul a szervezők demonstrációt hirdettek a tilalom ellen – fogalmaznak.

- Több mint 500 résztvevő, köztük német aktivisták vonultak végig Szófia belvárosán. A tüntetés után az 1943-ban egy kommunista bérgyilkos által meggyilkolt Hriszto Lukov tábornok egykori otthonában gyűltek össze az emberek egy megemlékezésre. Lukov hadügyminiszter és a Bolgár Nemzeti Légiók Szövetségének vezetője volt a második világháború alatt – írják.

- Az aktivisták virágokat helyeztek el Lukov házánál, és megemlékeztek a haláláról. Hősként és hazafiként tisztelték, aki életét áldozta a hazájáért! – zárják beszámolójukat.

L.J. – Kuruc.info

Képek a rendezvényről:



Fotók: Die Heimat/Telegram