Vannak azok a politikába is bele-belekóstoló emberek, akik „szaktekintélyként megkérdőjelezhetetlenek” – vagy éppen jól eljátsszák ennek látszatát –, világnézeti kérdésekben pedig csak nagyon ritkán nyilatkoznak, akkor is inkább passzív módon, „fű alatt”, nehogy kikezdjék a nevük alatt futó szakértői márkanevet. Ezen illetők kínosan ügyelnek rá, hogy minden politikai kurzus alatt érvényesüljenek, ne essenek ki a pikszisből. Az ilyen emberek gyakran alanyuk az úgynevezett „szakértői kormányoknak” is, mely tákolmány fából vaskarika, de legalább cserébe nem is túl elterjedt politikai jelenség.



Vitézy Dávid 2022. október 21-én (fotó: Martin Divisek / EPA / MTI)

Vitézy Dávid is egy ilyen szakértő, és amellett, hogy ért a szakmájához – mondjuk, mivel világ életében ezzel foglalkozott, méghozzá nem kevés politikai hátszéllel és rajongással, igazából ez az alapvető minimum –, bármennyire is szereti, nem maradt meg ennél, hiszen indul a főpolgármesteri címért, de ezt leszámítva korábban is sokszor megnyilvánult már közéleti kérdésekben – akár a tömegközlekedésen keresztül. Nem is nagyon tehetett volna mást, hiszen, mint ahogy majd látni fogjuk, ő egy meglehetősen befolyásos, kurzusokon átívelő család sarja, amely Orbán Viktorhoz is ezer szállal köthető.

Amióta Vitézy bejelentkezett főpolgármesternek, szinte minden felmérés szerint ő a második legtámogatottabb jelölt, Szentkirályi Alexandra pedig a harmadik helyre esett vissza. Noha Vitézy mind a Fidesztől, mind pedig a baloldalról képes szavazatokat hozni, ezzel a húzással lényegében biztosra vehető Karácsony Gergely győzelme (habár azért még érhetik meglepetések, majd a cikk végeztével megérti az olvasó, miért mondom ezt). Ilyen téren teljesen logikátlan az az állítás, miszerint Vitézy a „Fidesz jelöltje” lenne, ha viszont minden áron ebbe az irányba akarunk tapogatózni, inkább azt mondhatnánk, hogy a kormánypárton belül vannak bizonyos körök, ahol jól cseng a Vitézy név.

Többször leszögeztük, hogy alapjáraton a leszármazottat nem determinálja a felmenők pozitív vagy negatív öröksége. Láttunk már elherdálni becses családi tetteket a fiak által, de fordított esetben is akadhatnak példák. Vitézynél és a hozzá hasonló eseteknél az a fentiektől eltérő, hogy lényegében a komplett család dinasztikus értelemben alkotóeleme a mindenkori hatalomnak, nem egy-egy személyről, hanem minden túlzás nélkül egy klánról beszélünk, amely ráadásul részben származás alapú is. Ezzel kapcsolatban – nem fogják elhinni, de – először a Barikád 2011. március 10-i számát fogjuk segítségül hívni, egyenesen a lap aranykorából, amelynek internetes formájára már csak Alfahír nevezetű kiherélt gnóm emlékeztet, a nyomtatott lap pedig már régen be is csődölt.

A portálunkon is mellékelt cikk részletesen feltérképezi a Vitézy család és csatolt részeinek pályafutását. A találóan „vérnarancsvonalnak” nevezett jelenség egyfajta uradalomként működik. Publikálásának idején Vitézy Dávid mindössze 25 éves volt, mégis a BKK vezérigazgatójának pozícióját töltötte be. Több más forrás is megerősíti, hogy az illető már kisiskolás korától kezdve – kissé aggasztó mértékben – rajongott a (tömeg)közlekedésért (igen, tudom, hogy manapság, amikor mindenen is megsértődünk, a túlságosan avítt „tömegközlekedés” szó helyett a közösségi közlekedés vált felkapottá, de ahol egyre többször kell hallgatom a szó szoros értelmében büdös cigányok artikulálatlan őrjöngését, az nekem nem közösség, maximum tömeg, de inkább még az sem), ám nekünk az sokkal fontosabb információ, és sokat elárul a Vitézy család orientációjáról is, hogy a fiatal srác, aki az ország akármelyik iskolájába járhatott volna, mégis a Lauder Javne zsidó intézményben érettségizett.



Nagyobb méretért katt a képre!

Mély nyomot hagyhattak a közlekedési szakemberben ezek az évek. A zsidó-palesztin háború kitörésekor, amikor a palesztinoknak Magyarországon kuss volt a nevük, a zsidók pedig telesírhatták a teljes magyar médiát, Vitézy részt vett egy összzsidó gyertyagyújtáson és imán a Lánchíd budai hídfőjénél, ahová a szervezők olyan résztvevőket vártak, akik „kiállnak a terroristák által megtámadott Izrael mellett”.

Vitézy Dávid apja Vitézy László, aki Orbán Viktor édesanyjának, Sipos Erzsébet nővérének első férje. Vitézy László filmes szakember volt, aki idén február elején hunyt el. Az első Orbán-kormány alatt az MTV egyik nagybeszállítója volt, valamint „tanácsadásért” kapott nagyobb összegeket. Ezzel kapcsolatban a cikk írója, Szanyi Ágnes megemlít egy érdekességet is, ugyanis Vitézy László volt többek között az is, aki a Jani házhoz megy című műsorral felfuttatta Betlen Jánost, aki leginkább arról ismeretes, hogy Vona anno őt küldte el Izraelbe. De aztán van itt még két testvér is az apa részéről. Vitézy Tamás offshore-céges, akit a Barikád is megemlít, illetve Vitézy András, akit nem. Ő Antall József tanácsadója volt, most pedig a Paksi Atomerőmű igazgatótanácsának tagja, vagyis szintén közel van a tűzhöz.



Az idén februárban elhunyt Vitézy László (fotó: Origó)

Vitézy Dávidnak van egy féltestvére is, Vitézy Zsófia, aki nem elhanyagolható módon anyai ágon Orbán Viktor unokatestvére. Ő a rendszerváltoztatás idején, illetve pár évig még azután futó Reform című lap főszerkesztője volt, amit Vitézy Tamás finanszírozott, ennek csődje után pedig a Magyar Nemzet rovatvezetője lett. Az első kétharmad után a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sajtófőnöke lett, majd 2011. február 1-jétől a Budapesti Fesztiválközpont vezető tisztségét nyerte el pályázat nélkül, Tarlós István személyesen döntött „alkalmasságáról”. (Tarlósról később még lesz szó) Természetesen Szanyi Ágnes 2011 márciusában ezt még nem tudhatta, de Vitézy Zsófia 2022 óta nagykövet Kolumbiában. Ilyenkor jutnak eszébe az embernek Toroczkai László szavai, aki rendszeresen beszél arról, hogy a nagyköveti, külképviseleti szerepkörökbe a Fidesz rendszeresen olyan embereket rak, akik vagy Fidesz-közeli bukott politikusok, vagy rokonok, lekötelezettek.

Ezt követően Szanyi Ágnes tévedett egyet a cikkében, ugyanis Hankiss Ágnest – Vitézy Dávid édesanyját – Vitézy László második feleségeként emlegeti, csakhogy ez nem igaz. Ugyanis a filmes második felesége Szegvári (Spán) Katalin újságíró, tanár, riporter volt, aki az állambiztonságnál „Horvát Éva” fedőnévvel nyomult, no meg persze nem meglepő módon félig zsidó származású, apja Spán Frigyes színész volt, aki a zsidótörvények korlátozása alá esett, nem gyakorolhatta hivatását. Ebből a második házasságból is született egy fiúgyermek.



Szegvári (Spán) Katalin újságíró, műsorvezető, tanár (forrás: Wikipédia)

Így érkeztünk meg Vitézy Dávid anyjához, Hankiss Ágneshez, aki korábban Hankiss Elemér felesége volt, s ezt a nevét érdekes módon Vitézyvel kötött házassága után is megtartotta. Eredetileg amúgy Erdős Ágnes lenne, annak az Erdős Péternek a lánya, aki az államszocializmus alatt az egyik leggyűlöltebb személyiség volt Magyarországon és akiről úgy hiszem, elég csak annyit mondani, hogy az egész nemzet értse: Erdős Péter, kurva anyád!



Hankiss Ágnes Brüsszelben 2013. március 19-én (fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)

Lényeg, hogy Vitézy László szerette a zsidó nőket, ugyanis Hankiss Ágnes is az volt. Meg ezen kívül a Fidesz kegyeltje, EP-képviselője, akit 2021-es halálakor lelkesen méltattak a fideszes „antikommunisták”. Erről részletesebben itt olvashat portálunkon. Érdemes.

Ezen a ponton leválunk a Barikád cikkéről, amely szükségszerűen Vitézy BKK-s szereplésével ér véget. Noha a zsidó származást nagyvonalúan kihagyta, illetve konkrétan tárgyi tévedés is volt benne, körkép gyanánt rendkívül hasznos volt, de azóta mégiscsak eltelt szinte kereken 13 év.

Ebben a 13 évben Vitézy több pozíciót is betöltött. Volt kormánybiztos, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója, majd államtitkára, de a közelmúltból nekünk most két történet fontos.



Vitézy Dávid (fotó: MTI/Kovács Tamás)

Az egyik Tarlós István nyilatkozata Vitézy Dávidról 2016 áprilisából. Így hangzik: "Nem egy mindenhonnan elcsapott, sértődött, bezárt múzeumot kegyelemből igazgató közgazdász fogja meghatározni egy diszkógömbös, Tütü nevű night-clubból, mi legyen a budapesti közlekedésfejlesztéssel".

A HírKlikk nevű liberális portál mindezt rögtön úgy írta meg, hogy Tarlós István burkoltan lebuzizta Vitézyt, ami ebben a formában nem igaz, de felvet bizonyos furcsa kérdéseket.

A Tütü egy LMBTQ-barát szórakozóhely, ahol Vitézy fellépett egy balos szakmai fórumon, amelyet a Holland Királyi Nagykövetség és a Magyar Kerékpárosklub közösen szervezett. A fórum a „Vírus Klub” égisze alatt jött létre, amely hű a nevéhez, hiszen ennek keretében Lady Dömper aberrált „művész” is rendszeres előadó. Tehát az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt a belváros szívében lépett fel egy még csak nem is szimplán balos, de konkrétan aberrált szórakozóhelyen, Tarlós ezt rótta fel neki – és nem konkrétan lebuzizta, de ez az egykori főpolgármestertől többek között azért sem túlságosan komolyan vehető, mert regnálása alatt virágzott az LMBTQ-lobbi Budapesten, mint ahogy egyébként most is.

A másik, ami igazából nem is egy történet, hanem inkább tény: Lázár János és Vitézy Dávid nincsenek túlságosan jóban, utóbbi közlekedési államtitkárként csak néhány hónapig húzta, miután Lázár visszatért a kormányba építési és közlekedési miniszerként.

Vitézy azóta is többször kritizálta Lázárt, elsősorban a MÁV-val kapcsolatos dolgokban, amelynek annyi jogalapja mindenképpen van, hogy sajnos a vasút is folyamatosan épül lefelé, és nem csak a konkrét közlekedés szempontjából, de hangulat és biztonság szempontjából is (lásd fentebb), arról meg nem is beszélve, hogy lassan annyi kedvezmény meg ingyen jegy van a MÁV berkein belül, hogy kezdem azt érezni, egyedül már csak én fizetek a jegyért. De ez a vonal – találóan fogalmazva – már máshová vezet.

Érdekesség – és ez részben kapcsolódik a Tarlós-féle részlethez is – hogy a Promenád24 kormányközeli, hódmezővásárhelyi lokális lap sokatmondóan egy cikkben említette a homoszexuális David Pressmant és Vitézy Dávidot, akik mindketten Lázár Jánost támadták. Felhozták a tütüs esetet is, címnek pedig beszédesen a „Már a budapesti meleglobbi is támadja Lázár Jánost” adták, s mivel Vitézy úgy van említve a cikkben, hogy az a címben nincs külön kiemelve, erősen sejthetjük, mit akartak Tarlós után ők is sugallni. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban még érdemes elolvasni portálunkon ezt a 2010 februárjában keletkezett cikket. Aki pedig a Promenád24-ről akar megtudni érdekes információkat, annak ezt ajánlom, egy pillanat erejéig láthatóvá válik, hol húzódnak fideszes frontvonalak a „népiek” és a liberálisok között. A lap többségi tulajdonosa Rákay Philip volt, egészen idén márciusig, amikor eladta tulajdonrészét, mert a lap a fideszes berkeken belül is liberálisnak számító Navracsics Tibort „gyalázta”. Rákay azt is követelte, hogy „megfelelő módon szankcionálják” a „hadjárat” résztvevőit, ami azért röhejes, mert pár héttel később a Most vagy soha! kapcsán ő ömlengett a leghangosabban a sajtószabadság mint fontos pont mellett. A Promenád24 lapot Lázár János helyi szócsöveként is szokták emlegetni.

Amikor Karácsony Gergely azt mondta, hogy Vitézy a Fidesz embere, részben igaza volt, de nem teljesen, vagy nem ebben a formában. Vitézy egy, a kormánypárt berkein belül is befolyásos család embere, aki az Orbánig felívelő rokoni szálak miatt (Vitézy Dávid nem vérrokona Orbánnak, de a kolumbiai nagykövet Vitézy Zsófia közös rokonuk) kivételezett helyzetben van, azonban a közéletben persze nem ezt hirdeti, hanem a közlekedési szakember arcát helyezi előtérbe. Nem kétlem, hogy ebben a munkakörben biztosan ért is sok mindenhez, ha már iskolás kora óta műveli, de ezen a ponton gondolkozzunk el, vajon hány hozzá hasonló ember ért még hozzá (akár jobban is), mégsem rúgott soha labdába a NER feudális időkre emlékeztető „családi politikája” miatt.

Úgy érzem, ezzel párhuzamosan arra is választ kaptunk, Vitézy miért a Lauderbe járt, és miért érezte fontosnak, hogy kiálljon Izrael terrorállama mellett. De ha ez még nem lenne elég, hoztam egy portálunkon olvasható részletet a Szombat nevű zsidó lap által Vitézyvel készített interjúból. 2016. januári, annak az apropójából, hogy Vitézy a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója lett. A részlet a Lauderről szól, Vitézy méltatta egykori iskoláját (hálás is lehet, mert anno egy szimpla Lauder-érettségivel kapott zsíros felügyelőbizottsági posztot és bizottsági elnöki tisztséget).

Az interjúban megemlíti anyja zsidó származását is, majd arra a kérdésre, hogy nem érzi-e furcsának, hogy egykori lauderesként jobboldali (sic!) városvezetés munkájában vesz részt, a következőt válaszolja: „Nem gondolom, hogy a származás feltétlenül az egyik politikai oldalhoz kötne valakit. Azt viszont igen, hogy az antiszemitizmusnak minden formája ellen ott, akkor, azonnal ki kell állni és vissza kell utasítani, ahol feltűnik. Ezt az életem során eddig meg is tettem – de ilyen élményeim nem a politika világából vannak.”

Az első mondattal Vitézy lényegében helyettem fogalmazta meg azt a tézist, amit a publikáció végeztével fel akartam állítani. Nem csak ő, hanem az egész családja – legyen szó bármilyen politikai kurzusról – mindig tűzközelben volt, van. Apja – dacára bármiféle „rendszerváltoztatásnak” – mindig szélcsendben építhette filmes karrierjét, miközben egyik testvére nyugodtan lehetett Antall tanácsadója. Hankiss Ágnest a fél fideszes sajtó „antikommunistaként” búcsúztatta, miközben karrierjén keresztül szintén ezer szállal kötődött az államszocialista érához.

Vitézy Dávid is megmondta: „nem gondolja, hogy a származás feltétlenül az egyik oldalhoz kötne valakit”. Több volt ebben a gondolatfoszlányban, mint azt elsőre sejtenénk. Hiszen tisztában van a ténnyel: legyen szó bármilyen rendszerről, ők mindig nyernek.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info